Esküvői táncoktatás
Művész, aki lát Titeket, alkot, kapcsolódik és átad.
Az esküvő egyik ékköve a csodálatos LaVie Pár mellett. Meggyőződésünk, hogy a felkészülés legalább olyan fontos, mint a megtanult koreográfia előadása az esküvőn.
Azon dolgozom, hogy a próbák és az előadás is szép emlék maradjon. Az elmúlt években készített összes koreográfiát egymás mellé merném tenni, egy ugyanolyat sem találnánk köztük.
A koreográfiákkal kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy az egyediségre és a profizmusra törekszem, így a tánc(ok) hossza általában maximum 3.30-4.00 perc között mozog. Az évek tapasztalatai alapján, ez a legideálisabb, hogy a kedves Vendégek is tudják élvezni az előadást, illetve ne legyen indokolatlanul megterhelő a Pár számára sem.
Győrben és Budapesten is folyik táncoktatás. Győrben Hancz Bianka a táncoktató, Budapesten pedig jómagam, Patrik.
Minél érdekesebbek és elvontabbak az ötleteitek és a zeneválasztásotok, annál különlegesebb táncokat tudunk együtt készíteni a tánctudásotoknak megfelelően.
Az alábbiakban büszkén mutatom meg és fogadjátok szeretettel egyik LaVie Párom, Orsi és Andor csodálatos nyitótáncát:
350 pár bízott már meg azzal, hogy megszervezzem és koordináljam az esküvőjüket, megírjam a polgári szertartásuk szövegét és elkészítsem az esküvői nyitótáncukat.
Csatlakozzatok hozzájuk, és engedjétek meg, hogy segítsek Nektek felejthetetlenné tenni ezt a napot. Legyetek LaVie Pár és érezzétek a LaVie Spiritet.
Röviden a közös munkáról
A tánc vagy táncok koreografálását körülbelül két hónappal az esküvő előtt szoktuk elkezdeni a Párjaimmal, ez elegendő szokott lenni. Az alkalmak száma attól függ, hogy milyen zenét és koreográfiát szeretnétek, szóval egy egyszerűbb, de egyedi keringő nagyjából 5-6 alkalom, hogy magabiztosak legyetek, ha ennél nehezebb vagy két táncot szeretnétek, akkor értelemszerűen több alkalomra van szükség.
A koreográfiákat szigorúan a Ti szinteteknek megfelelően készítjük el, így akár hoztok videót, ami tetszik, akár nem, erőltetni semmit sem fogok, számomra az a fontos, hogy egy alapvetően "megterhelő" (értem ezt úgy, hogy általában izgulni szoktak miatta a Párok) programot szórakoztatóvá és önazonossá tegyünk, hogy élvezni tudjátok majd azt a pár percet. A készülődés időszaka ugyanolyan fontos, mint maga a nyitótánc, mert a tánc valójában ilyenkor egy picit párterápia, "csapatépítő", ha értitek mire gondolok.
Amennyiben elnyerjük bizalmatokat, velünk fogtok együtt dolgozni egy nagyszerű, kölcsönös bizalmon alapuló csapatként. Lépjetek be a LaVie World Wedding világába, járjon át Titeket a LaVie Spirit, váljatok a közösségünk részévé, legyetek LaVie Pár!
Az alábbi táncos videóval szeretnénk betekintést engedni a LaVie World Wedding világába. A videó a kínai showtánc világbajnokságon készült, ahol magyar bajnokként képviseltük Hazánkat, Magyarországot. A koreográfiát Petes Beáta és Vörös Péter Dániel készítették.
Az esküvői nyitótáncunk elkészítésében dolgoztunk együtt a LaVie World Wedding részéről Hancz Biankával, aki egy csodálatos koreográfiát álmodott meg nekünk és tanította be azt a legprofibb és legkedvesebb módon, végtelen türelemmel, de egyben határozottsággal. Imádtuk táncolni. 😊🥰 Köszönjük Bia, hogy végig ott voltál nekünk. Nálad jobb oktatót sehol sem találtunk volna. 🤗🥰
Szuper oktatók, akiken látszik, hogy a tánc az életük. Köszönjük, hogy a nagy napunkig végig kísérted az óráiddal a felkészülést és mutattál nekünk valami teljesen újat. Köszönjük Bianka a magas szintű oktatásod 💕💕
A LaVie World Wedding csapatát esküvői táncunk betanítására kértük fel. Hancz Bianka volt a tánctanárunk, akinél profibb tehetséget, kedvesebb személyiséget nem is kaphattunk volna! Az óráink mindig nagyon jó hangulatban teltek, Bianka pozitív kisugárzása már az első percekben magával ragadott minket is minden alkalommal, kedves dícséreteiből pedig sosem szenvedtünk hiányt. Esküvői készülődésünk legszebb időszakai voltak a táncórák. Örök emlék marad számunkra a csodálatos koreográfiák mellett, amiket Bianka szuperül kitalált. Csak ajánlani tudjuk a LaVie World Wedding csapatát! 💗
Az esküvői táncunk betanítására kértük fel a csapatot. Biankát kaptuk tanárunknak. Nem is járhatunk volna jobban senki mással. Nem elég, hogy a koreográfia nagyon ötletesre sikeredett, de maga a tanórák hangulata is szuper volt. Bianka kedves és örömteli hangulatával pedig feltöltődve hagytuk el a termet. Mindenkinek nagy örömmel tudom Őket ajánlani.
Hancz Bianka
Táncoktatás, Győr
dr. Hancz Patrik
Táncoktatás, Budapest
További vélemények a LaVie Párjaimtól ide kattintva olvashatók:
A világ, ahol életek találkoznak.